Felnőni a feladathoz 2020

Vilmos már ott ült a konyhában, és egy kisebb méretű kartondobozt csapdosott. Úgy nézett rám, mintha tudná, hogy mi van benne. Nóri szemén láttam, hogy rövidre kell fognom a beszélgetést, és le is tettem a telefont.
Ez Vili ajándéka, neked!

A levelet mintha Vilmos mondta volna tollba Nórinak, bár még nem tud beszélni. Azután megláttam a pirosra festett traktort utánfutóval.

Szóval itt tartunk, hogy gyerekjátékot kapok 30. születésnapomra. Ahogy most ismerem magam nincs szükségem ajándékokra. Persze jól esik a rám gondolás, de azt se különösebben szeretem, ha engem ünnepelnek. De ez a traktor nagyon megérintett.

Az gimnázium óta elröppentek az évek. Talán ez az évtized volt, amikor a legtöbb fontos dolog történt velem az életben, és azt hiszem ez így is marad. Megtaláltam a feleségem, megszületett Vilmos, és leköltöztünk Somlóra. De ez az ajándék már nem rólam szól, hanem rólunk. Nem engem ünnepel, hanem minket, és ez nagyon szép.

Hálás lehetek, hogy a szüleim mindig a családban hittek, és a folytonosságban. Hogy megtanultuk azt, hogy jól érezzük magunkat, legyünk boldogok, sikeresek, dolgozzunk szorgalmasan, de ne magunkban higgyünk, hanem a közösségben. Most pedig itt a feladat: szőlőművelőst játszani Vilmossal.

Hát akkor olyanná kell válni, hogy példakép legyen az ember. Úgy kell dolgozni, szeretni, pihenni, beszélni, beszélgetni, figyelni, vitatkozni és hálát adni.

És olyan borokat kell készíteni! De jó kihívás.